Zöldségfélék

Veteményeskert

 

Vakondűző


Kiskerti vakondűző praktikák
Mivel megerősítették, kiteszem. Az alapötletet Pop-Simon küldte be, és Husika erősítette meg. Remélem ez a Husika nem az a Husika, mert kiakadok. Nos lássuk:
 
A vakondtúrás földjét össze kell gyűjteni, mert a magokat ebbe vetve jobb a csírázás, és a megmaradás. A helyén a lyukat ki kell bővíteni, kikotorni és egy  sörösüveget ledugni úgy, hogy a szája a talajszint felett legyen valamivel.
 
Az ötletadók szerint a szél fütyülni fog az üvegekben, és mivel a vakond genetikailag többmillió évesen úgy módosult, hogy a sörösüveg fütyülése idegesítse, össze fogja csomagolni a betyárbútorát, és odébbáll.
 
A tény. Utánaérdeklődtünk, elég szép eredmények érhetők el így, de nem egy üveggel. Szinte minden túrásba rakni kell, mert hamar eltompul az idegesító hang, és a túrások hossza akár több kilométer is lehet. Egyébként sokan kifejezetten örülnek a vakondtúrásoknak a fenti okok miatt, de más kertjében. Akinél megjelenik a vakondtúrás, tulajdonképpen örülnie kellene, mert azt jelenti, a földje újra életképes. A vakond ugyanis a földben élő rovarokkal, és gilisztákkal táplálkozik. És ahol már túl van műtrágyázva a föld, ott a fő tápláléka - a földigiliszta - nem él meg.
 
És hogy mi az alternatíva? Először elárulom, a sörösüvegmódszer úgy hatásosabb, ha emberi hajat is szórsz a lyukakba.
 
És akkor a másik, a növények, mert bizony vannak, amiknek a szagát a vakond nem bírja. Ilyen pl. a gyalogbodza és a kutyatej. Hatásosabb, ha nem csak ülteted, de a szecskáját rendszeresen a lyukakba juttatod. De az igazi csodafegyver két növény. Az egyik a dísznövényként is kiváló császárkorona! Hagymáját eleve gumikesztyűben ültesd, mert bizony a szaga igen maradandó emléket hagy a kezeden! A szaga földalatt is terjed, és ahol ez a kis állatka megérzi, már kérvényezi is az útlevelét a szomszédod kertjének irányába! A kombinálás a lényeg.
 
Egy talán még hatásosabb növénnyel vegyesen ültetni még jobb. Ez a vakondűző kutyatej (euphorbia lathyris) egy színeváltó majdnem örökzöldnek mondható növénykülönlegesség. Azért nem írom, hogy örökzöld, mert télen lilásra vált. Bármely kertnek dísze lehet. Akinek kell, a magját korlátozott számban megrendelheti itt. Ha szerencséd van, és jutott, majd meglátod, magában is nagy segítség. Akár önmagában is megoldja a vakondtúrások okozta gondokat.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 13
Tegnapi: 13
Heti: 211
Havi: 1 084
Össz.: 258 191

Látogatottság növelés
Oldal: Vakond
Zöldségfélék - © 2008 - 2024 - vetemeny.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »