Zöldségfélék

Veteményeskert

 

Házi moly és zsizsikírtás

Hobby-tér Egyéb furmányok Házi moly és zsizsikírtás

SAnyu küldte

A dolog pofonegyszerű. Csak elő kell vennünk az ismereteinket, a megfigyeléseinket, mint ezt elődeink tették. A technika tulajdonképpen többszáz éves, de újra fel kellett fedezni, mert a pepticidek, kemikáliák, izo-, és izécidek korában elkényelmesedtünk.

Valaha naftalinnal riasztották el a molyokat, én emlékszem még arra az időre. Minden ruhánk bűzlött tőle. Szeptemberben, az évadnyitókon a környéken még a lótetű is elájult. A kisiskolások tömegével aléltak el a szagától. És csak félig volt sikeres. Anyám szegény még így is a stoppolás művészévé vált.

Mi a mai, biomódszer? A magyar háziasszony zseniális. Megfigyelte, hogy ahol a levendula illatozik, ott a moly fénysebességel összecsomagol, és elköltözködik. A ruhásszekrnyekbe polconként egy-egy ágacskát kell tenni, évente frissíteni, és a moly átmegy imádott szomszédasszonyunk kedvenc nyestbundájára. De nem akárhogy kell betenni, az ágacskához két szép babérlevelecskét kössünk, úgy tegyük be. Természetesen ne spóroljunk, következő évben se a krumplifőzeléket, se a fűszeres babot ne fűszerezzük vele! Dobjuk ki.

A zsizsik se egy kellemes lakótárs. És ismét csak a magyar háziasszony zsenialitása alkotta meg a korszakalkotó ellenszert! Egy aprócska megfigyelés esmét, és hatalmas haszon! És ismét a babér! Termését, vagy levelét porítsd meg pár szál morzsolt levendulával, és a zacskóba - amiben a megvédendő magjaidat tartod - elsüppesztesz ebből a keverékből egy fél teáskanálnyit egy teafilterzacskóban.

Természetesen nem véd meg ez a nmódszer se az avasodástól, se a penészedéstő. Az ellen rakd liszteszacskóba. Az szellőzik.

A két ellenszer tulajdonképpen ugyanaz, mert ugyanaz a két fűszer van benne. Mi már évek őta ezt használjuk, a zsemlemorzsában is van!

Természetesen ha látsz otthonod falán, egy molyt, vagy zsizsiket a mechanikus írtást is vedd igénybe. Csapd agyon, vagy a következő nemzedék népesebb lesz! Sajnos a szomszédok nem mindegyike foglalkozik ilyesmivel, úgyhogy átjárás mindig is lesz.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 63
Heti: 187
Havi: 1 060
Össz.: 258 167

Látogatottság növelés
Oldal: Moly, zsizsik
Zöldségfélék - © 2008 - 2024 - vetemeny.hupont.hu

A HuPont.hu-nál a honlap készítés egyszerű. Azzal, hogy regisztrál elkezdődik a készítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »